Üdv újra a hullámvasúton: pár hónap alatt nagyjából a századik vibe shift történik épp, miközben lehet, hogy a szavazók szintjén igazából nem is változott semmi nyár óta. Pár napja, a korai szavazás kezdetekor még inkább a republikánusok örültek, most talán a demokraták az optimistábbak, de legalábbis újra 50-50-re hozták fel az esélyeiket.
Sokat köszönhetnek Trumpnak, aki a kampány végére teljesen elszabadult, és mintha az lenne az elsődleges célja, hogy emlékeztesse a középen álló választókat arra, hogy miért nem lenne jó elnök.
Csak az elmúlt pár nap termése:
a már említett, rasszista viccekkel operáló humorista, aki a csatatérállamokban nagy számban előforduló puerto ricói származású választókat sértette meg;
a már szintén említett, Liz Cheney felé irányuló beszólás, amely szerint a republikánus kritikusát lőfegyverek elé kéne állítani, hogy átgondolja háborúpárti hozzáállását;
pár órája épp azon viccelődött a kampányeseményén, hogy ahhoz, hogy lelőjék, előbb az ottlévő újságírókat is meg kéne ölnie a merénylőnek, amivel amúgy „nem lenne problémája”;
és még azt is belefűzte, hogy amúgy ott se kellett volna hagynia a Fehér Házat 2020-ban.
Mindezt Pennsylvaniában, a legfontosabb csatatérállamban, két nappal a választás előtt. Ja, és ma már naponta többször elmondja, hogy csak úgy veszíthet, ha a demokraták „elcsalják” a versenyt.
Eközben az agyevőféreg-túlélő, „a vakcinák autizmust okoznak” szintű összeesküvésekben hívő RFK Jr. egyre befolyásosabb szereplőnek tűnik Trump körül, valószínűleg valamilyen pozícióban ő felügyelné az egészségügyi minisztériumot és a hozzá kapcsolódó alosztályokat, és talán a mezőgazdasági minisztériumot is. A legújabb ötlete, hogy az első nap betiltatná az ivóvízben lévő fluoridot, aminél jobban a legtöbb szakértő szerint semmi nem járult hozzá az amerikaiak fogászati egészségéhez az elmúlt 80 évben. Trump is reagált aztán: nem tudott az ötletről, de „okénak hangzik”.
Harrisék fegyelmezettek
A másik oldal sokkal fegyelmezettebb a végére, Biden garbage-hibáján kívül kitartanak az üzenetek mellett: Harris a sztori szerint a nemzeti egységet képviseli az autoriter, Amerikára veszélyes Trumppal szemben.
Egyébként pont a fő üzenet kevésbé lényeges ebben a kampányban, és inkább a különböző csoportoknak szánt rész-üzenetek működhetnek a végére. Az abortusz-témával például sikerült nagyon komolyan mozgósítani a női választókat, a puerto ricóiaknak való beszólásra való emlékeztetéssel valószínűleg őket is sikerül meggyőzni az utolsó napokban (az egyik kampánymenedzser szerint akár 10%-uk is változtathat a szavazatán emiatt), míg Obama egyesével ment végig az összes fontos választói csoporton:
A kisvállalkozóknak azt üzente, hogy Trump vállalkozóként annyit csalt és annyi peres ügybe keveredett, hogy New Yorkban már senki nem akar vele dolgozni;
A szakszervezeti tagoknak azt üzente: Trump már egyértelművé tette, hogy felszámolná a szakszervezeteket;
A fekete és latinó választóknak: A „humoristája” dinnyeevő feketékről beszélt, és „úszó szemétként” hivatkozott Puerto Ricóra, miközben minden országba érkező mexikóit nemierőszakolónak tart;
A gázai helyzet miatt aggódó muszlimoknak és zsidóknak: Trump elnöksége idején megtiltotta a beutazást minden muszlimnak (amíg felül nem írta a Legfelsőbb Bíróság), a Fehér Házban pedig a nyíltan holokauszttagadó Nick Fuentessel vacsorázott.
És a veteránoknak: a Trumpnak dolgozó, magasrangú katonai vezetők mindegyike szerint lenézi az Amerikáért meghaló katonákat a volt elnök.
A Harris-kampány pedig továbbra is jó híreket kap, a saját kutatásaik szerint a nők körében még a korábban sejtettnél is népszerűbb lehet, a nyugdíjasok körében is erősíteni tudott, és a későn döntő választók is érzékelik, hogy Trump teljesen elszabadult.
Még nagyon örülni azért nem kell: egy demokrata super PAC októberben 37%-ra csökkentette Harris becsült esélyeit, ez ugrott most vissza 49%-ra.
Iowa-i kutatásra csodálkozott rá mindenki
Iowa állam neve azért lehet ismerős, mert sokáig ez volt mindkét pártban a legelső előválasztási helyszín, ahol sima szavazás helyett kaukuszokon, azaz kb. csoportos gyűléseken döntöttek arról a pártok regisztrált szavazói, hogy kit támogassanak. Itt vált komoly jelöltté Barack Obama 2008-ban, és itt mutatkozott meg először Trump ereje is 2016-ban.
De nagyon várt esemény Iowa kapcsán az is, amikor néhány nappal a választás előtt kijön Ann Selzer közvélemény-kutató mérése az államról. Őt tartják az egyik legjobbnak a szakmában, a mérései pedig már sokszor jól jeleztek előre kampányvégi trendeket, és így végeredményt is. Bár Iowát több mint 8 százalékponttal nyerte Trump 2020-ban, és most is hasonlóra számítanak a konzervatívabb-vidékiesebb államban, elég sokkoló eredménye született:
Trump persze már ki is akadt rajta, mások viszont már hatalmas Harris-landslide-ot látnak benne.
Ennél is többet mond, amit meg lehet tudni a kereszttáblákból: Harris 20 százalékponttal vezet a nők körében egy olyan államban, ami sok szempontból hasonlít a legfontosabb rozsdaövezeti csatatérállamokra (például hasonló arányú a fehér lakosság), és még a tipikusan republikánusokra szavazó 65 felettiek körében is Harris nyerhet.
A másik legjobbnak számító New York Times/Siena College kutatása is elkészült, ami szintén Harrisnak kedvez (ha igaz):
És a Polymarket is visszaállt, miután egy 28 millió dollárt Trump-győzelemre fogadó francia megborította az egész fogadási piacot:
Szóval megint 50-50-nél vagyunk. Vagy megint alulmérik Trumpot, és Trump-landslide lesz. Vagy ez történik: