RFK Jr: A Kennedy-rokon, aki féreggel az agyában segítené győzelemhez Trumpot
És több millióan szavaznának rá
A cím nem clickbait: az amerikai elnökválasztási kampányban 5% körül álló, hetvenéves RFK Jr., azaz Robert Francis Kennedy Jr. annyira furcsa figura, hogy még csak nem is az a legdurvább infó róla, hogy egy halott férget találtak a fejében, ami megette az agyának egy részét.
Élettörténete és a körülötte lévő sok őrültség önmagában szórakoztató, de sokat elárul azokról a szavazókról is, akik nem hajlandóak a két nagy párt jelöltjére szavazni, és inkább menekülőutat keresnek az amerikai politikai rendszerből. A bizarr dolgai pedig inkább erősítik a támogatói elkötelezettségét, mert szinte minden ilyen történet azt bizonyítja, hogy ő egy igazi outsider, akit tönkre akar tenni a média és a globális elit.
Valószínűleg könyvet lehetne írni a megdöbbentő RFK-t érintő hírekből, helyette viszont inkább párosával összeszedem a jelöltsége szempontjából legfontosabb infókat – egy őrültségét (🪱) párosítom egy politikailag értelmezhető álláspontjával (🗳️), mert a személye valahogy így érthető meg a legjobban. Aztán összefoglalom, kikből áll a szavazótábora, valamint hogy hogyan segítheti akár Trumpot, akár Harrist győzelemhez – és hogy miért Trump örülhet igazán. Ez az első előfizetőknek szóló írás, úgyhogy a poszt kicsit lejjebb áttér paywallos verzióra.
🪱 Egy féreg megette az agya egy részét. 2010-ben RFK Jr. furcsa neurológiai tüneteket vett észre magán, többek közt rövid- és hosszútávú emlékei is gyakran kiestek. Miután megpróbálták diagnosztizálni, agydaganatra gyanakodtak, részben azért, mert nagybátyja, Edward Kennedy szenátor is abban halt meg egy évvel korábban. De miközben várt az operációra, felhívta egy orvos, aki az agyáról készült képek alapján másra gyanakodott: egy féregre, amely a fejébe jutva megette az agyának egy részét, majd meghalt. Bár orvosi papírokat még nem mutatott, minden jel arra mutat, hogy RFK igazat mond. És hogy hogy került az agyába? Csak tippelni lehet, de valószínűleg úgy, hogy szalagféreg-lárvákkal szennyezett húst, esetleg vizet fogyasztott. Azaz bárkivel megtörténhet! Amúgy nem kizárt, hogy a furcsa viselkedése részben ennek az esetnek is köszönhető.
🗳️ Kennedy-rokon, de szinte kitagadják. RFK az 1963-ban meggyilkolt John F. Kennedy unokaöccse. Apja pedig a volt szenátor, volt igazságügyi miniszter Robert F. Kennedy, aki szintén merénylet áldozata lett 1968-ban, RFK Jr. 14 éves korában, ami nagyon erősen meghatározta az életét. A Kennedy név nyilván hozzájárul a népszerűségéhez, de közben a családja egy része szinte kitagadta: nézetei miatt nyilvánosan elhatárolódott tőle több testvére és unokatestvére, 2019-ben páran még nyílt levelet is írtak, hogy a vakcinaellenessége életekbe kerül.
🪱 Egy halott medvebocsot hagyott a Central Park közepén. 2014-ben egy meglepő hírről számolt be a new york-i sajtó: egy járókelő egy halott medvebocsot talált a Central Parkban.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to Kampánykörút to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.