A kórházi dolgozó, aki megszokja a halálszagot. A kijevi fiatal, aki a háború alatt, két bombázás között is eljár valamelyik jó kijevi kávézóba. A feleség, akiben sokáig nem is tudatosul, hogy abuzív kapcsolatban él. Az ortopéd orvos, akinek már rutin, hogy saját eszközeivel eltöri emberek egészséges, rosszul összeforrt csontjait.
Ezek mind ugyanannak a jelenségnek a bizonyítékai: hogy az agyunk legfontosabb funkciója, hogy normalizáló gépként működjön, és minden huzamosabb ideig fennálló, extrém helyzetet normalizáljon. Szinte nincs olyan emberi tapasztalás, amit ne lehetne csak úgy megszokni, a most is zajló polgárháborúktól kezdve a klímaváltozáson és az AI-fejlődésen át akár az évszázadokon át természetesnek tekintett magas csecsemőhalandósági arányig.
Na, egy hasonló dolog történik mindannyunkkal éppen: igazából már meg is szoktuk az első ciklusnál ezerszer durvább Trump-káoszgépezetet. Pedig csak az elmúlt pár napban történt, hogy:
1000 transznemű katonát készülnek eltávolítani a hadseregből,
Egy spirituális gyógyító wellness influencer lett az amerikai tisztifőorvos, aki a teliholdhoz imádkozik (vagy ilyesmi)
Trump a Fox News újabb műsorvezetőjét nézte ki, ezúttal legfőbb ügyésznek,
Amerika leállítja a kereskedelmi útvonalon átkelőket terrorizáló jemeni huszik bombázását,
Két nukleáris hatalom, India és Pakisztán épp egy háború küszöbén, de az USA nem nagyon kíván beavatkozni, mert hát nem az ő dolguk,
Iránt vagy lebombázza az USA, vagy megegyezik vele,
közben összevissza vámháborúznak vagy visszavonják, most épp az Egyesült Királysággal született megállapodás, és Kínával is lehet valami,
és közben nem hajtják végre a bíróságok döntéseit, gyakorlatialg alkotmányos válságot okozva.
Ja meg ez:
Meg még sok hasonló amit már én is elfelejtettem.
Ez az új normális ügymenet, amitől úgy igazán elszabadulni nem lehet, mint ahogy mondjuk Bident akár hetekre el tudtuk felejteni az elnöksége alatt. Trump ebből a szempontból is a modern világhoz illő elnök: az egyrészt drámához, másrészt instant gratificationhöz szokott okostelefon-generációk (=ma már kb. mindenki, de főleg a fiatalabbak) a politikában is ugyanezt keresik. A kampányban ígéretként legalábbis mindig meg is kapjuk a „gyorsan minden jó lesz”-szintű programokat a populistább vezetőktől, de ha az nem is jön be, az unalmas, Bidenes-Merkeles-butatelefonos időknek legalább vége, és mindig történik valami.
Jobb ettől nem lett
Na de attól még, hogy megszoktuk, ugyanúgy fontos ami történik az amerikai jobboldal környékén. Az olyan szórakoztató epizódokkal sokat most nem érdemes foglalkozni, minthogy az új pápa nagy twitterező, aki a bevándorláspolitikája miatt már retweetekkel kicsit kiátkozta Trumpot és a katolicizmusra opportunizmusból váltó JD Vance-t. Talán annyi mégis érdekes, hogy egy átlagos amerikai trumpista keresztény most komoly bajban van, de sokkal nagyobb eséllyel megy már a MAGA-mozgalommal és gondolja Isten földi helytartójának Trumpot, mint az új pápát. A minden gyanúsan libsi történésre ellenreakciót gyártó reakciós-contrarian jobboldal akkorát lázadt a világ elliberálisodása ellen, hogy néha már úgy tűnik, a katolikus egyház is balról előzi őket. Az egész mögött egy mélyebb politikai kérdés áll: hogy a magukat kereszténynek tartók szerint akkora veszélyben van-e a keresztény vallásra épült nyugati civilizáció, hogy azt erővel és a szokásos szabályokat átlépve is meg kell védeni; vagy annyira nincs veszélyben, és inkább pont az segít fennmaradni, ha valamennyire hozzáalakul a liberális vívmányokhoz, meg úgy általában normálisan viselkedik még akár egy bevándorlóval is. Erre nincs igazán jó válasz, mert mindkettő kellett ahhoz, hogy ma itt tartson. Meg nem is értek hozzá. (És még az sincs rendesen tisztázva ultrakonzervatív körökben, hogy a liberális dekadenciától vagy az iszlámtól kell megvédeni).
Még mindig gyengül Trump
Trump népszerűsége ettől még persze nem konstans, hanem elég változékony, és teljesen függetlenül attól, hogy az adott héten épp mekkora káoszt okoz otthon és a világban. Politikailag még mindig nem annyira találja magát: a nagy vámozás közepette véletlenül magáévá tette a nemnövekedés (degrowth) nevű értelmetlen gazdasági ideológiát, és sikerült azt mondania:
Maximum a gyerekeknek majd két játékbabájuk lesz 30 helyett.
Amik persze drágábbak lesznek. Ez nem hangzik túl jól, de úgy tűnik, nem igazán sikerült kitalálni valami meggyőző sztorit a vámháború köré, pedig akár ismételgethetné azt is, hogy minden Kína miatt van. Nem igazán tud már szabadulni a témától, és hiába próbálja talán lezárni, maximum oda jut vissza a gazdaság, ahonnan indult, csak közben már senki sem fog bízni az amerikai gazdaságpolitika jelentette stabilitásban. Úgyhogy így áll most:
Ezzel párhuzamosan a demokraták pedig egyre szabadpiac-pártibbak (még Bernie Sanders is), ami még jól is jöhet politikai szempontból. Sőt, a demokrata szenátorok találkozójára sem hangos aktivistákat hívnak, hanem a pártot a túlszabályozás és a hatékonytalanság miatt kritizáló, nagy hatású könyvet író Ezra Kleint. Valamint – ahogy erre a theFP felhívja a figyelmet – azt a David Short, akit korábban még azért távolítottak el egy liberálisabb kutatócégtől, mert Martin Luther King idejéből származó adatokra hivatkozva érvelt amellett, hogy a 2020-as Black Lives Matter tüntetéssorozat akár politikailag árthat is a demokratáknak.
Szóval továbbra is jó irányba halad a baloldal, és továbbra is esélyes egy jó nagy midterm-győzelem jövő novemberben. A jobboldalon pedig megy az utódlási harc, aminek láthatóan úgysem lesz vége az utolsó pillanatig: legutóbb még „egyértelműnek” tűnt, hogy JD Vance lesz a következő jelölt, most viszont már Marco Rubióról is beszélnek, köszönhetően az elnöknek. Szegény JD.
