Elkezdett visszanőni az Antarktisz jégtakarója 2021 és 2023 között, húsz év olvadás után. Konzervatív győzelem!
A fiatalokat amúgy sem érdekli már annyira a klímaváltozás – erről ír egy amerikai Demokrata Párt mellett működő centrista think tank. A kutatásokból is az derül ki általában, hogy a megélhetés a fiatalok 40-50%-a szerint a legsúlyosabb ügy, a klímaváltozást pedig csak néhány százalék említi legfontosabbként.
Fogékonyság az összeesküvés-elméletekre, megnövekedett hit valamilyen mátrix-szerű szimulációs teóriában és a „mindent tudok” érzése – a ketamin-használat mellékhatásairól ír ez a szerző, összekapcsolva Elon Musk lejtmenetével. Magától Musktól tudjuk ugyanis, hogy ő használ ketamint, bár állítólag csak orvosok által engedélyezett mértékben. A valóságban viszont tényleg olyan, mint aki saját maga előtt is tagadja a függőségét. Ráadásul a ketaminhasználó könnyen hiszi azt, hogy ő a világ közepe és legbefolyásosabb embere, úgyhogy durva hatása lehet arra, aki egyszerre rengeteg fontos cég vezetője és az amerikai elnök legközelebbi bizalmasa.
A racionalista gondolkodás pápája, az AI-veszélyre már nagyon régóta figyelmeztető Eliezer Yudkowsky új könyvvel készül. Megnyugtató a címe:
Érdemes egyébként olvasgatni Yudkowsky Wikipédiáját, például nemrég tudtam meg, hogy autodidakta módon tanult mindent, és még középiskolába sem járt. A legokosabb emberek között van, de reméljük a fentiben téved.
Ő a nagyon jó racionalista fórum, a LessWrong alapítója, ahol téves gondolkodási mintákról, pszichológiáról, filozófiáról és természetesen a mesterséges intelligenciáról megy a diskurzus. Innen javaslom ezt a rövid fikciós novellát, a Trojan Sky-t és inkább nem spoilerezem el.
Ez:
Meg ha már Yudkowskyról van szó, az ilyen körökben leghíresebb könyve a Harry Potter and the Methods of Rationality, egy szabadon elérhető HP-fanfiction, amiben Harry egy racionálisan gondolkodó főszereplő, és tudományos szemmel próbálja megérteni, ami történik vele. Ilyen remek részletek vannak benne:
Harry: “So... your family only marries other purebloods?”
Draco: “Of course.”
Harry: “That’s called inbreeding. It increases the risk of genetic disease. Congratulations.”
vagy:
"You turned into a cat! A SMALL cat! You violated Conservation of Energy! That's not just an arbitrary rule, it's implied by the form of the quantum Hamiltonian! Rejecting it destroys unitarity and then you get FTL signalling! And cats are COMPLICATED! A human mind can't just visualise a whole cat's anatomy and, and all the cat biochemistry, and what about the neurology? How can you go on thinking using a cat-sized brain?"
Elindult a Labour-jelöltként brit miniszterelnökké vált Keir Starmer Dark Starmer időszaka: a kormánya keményen fellép a bevándorlás ellen, ezt büszkén kommunikálják, és közben ilyeneket szólogat be az ellenzékieknek. Kell is, mert jön fel a szélsőjobb.
Nagyrészt a telefonok óta létezik az a kifejezés, hogy “hol vagy?”
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to Kampánykörút to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.